Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

                                                         Placebo

 

     A tudomány sokáig elutasított minden olyan feltételezést, mely ellentmondott a hagyományos fizika törvényeinek.   Az áttörést a kvantumfizika jelentette.   Számos elismert tudós állt elő olyan extrém elméletekkel, melyek alapjaiban ingatták meg materialista és földhözragadt életszemléletünket.   A kvantumfizika úgynevezett koppenhágai modellje azt állítja, hogy egy részecske viselkedését befolyásolja a megfigyelő és a kísérlet.   Azaz a részecske reakciója a megfigyelő személyétől és a kísérlet milyenségétől függ.   Senki sem tudhatja hogy a részecske miként viselkedik, amikor épp nem egy kísérlet alanya, de valószinűsítik, hogy ilyenkor egy hullámfüggvényt képez, amely tartalmazza lehetséges összes reakcióinak összes variációját.

 

 

     Abban a pillanatban ahogy megfigyelés tárgyává teszik, a függvény részecskévé válik, mely rendelkezik egy hozzá hasonló összetett párral is és ezzel kapcsolódva hozza létre a mi valóságunkban mérhető megjelenését és viselkedését.    A jelenség a   ''hagyományos fizikában''  egyszerűen nem is létezik ill. annak teljesen ellentmond

 

 

     Sir Robert Penrose angol matematikus, fizikus szerint az emberi agysejtek egymás közötti kommunikációjára is igaz az előző megállapítás.   Fred Allan Wolf amerikai fizikus számos párhuzamos, egyszerre létező valóságot feltételez, hogy melyik következik be az attól függ melyiket fogadjuk el valóságnak.   A tudós azt állítja hogy mikrofizikai szinten információ – áramlás történik a múlt és jövő között, a kvantum-világ, az emberi tudat és tudatalatti kapcsolatban állnak egymással.   Mivel Penrose elmélete szerint az emberi agysejtek kapcsolódási pontjai is ezen mikrofizikai törvények alá esnek, a tudat vagy tudatalatti képesek befolyásolni az emberi testet és a környezetét is.   Sokan ezzel értelmezik a logikával nem megmagyarázható gyógyulásokat.

 

 

 

                                Placebó hatás

 

 

     Placebó hatáson azt értjük, hogy egy beteg ember kap valamilyen tablettát, ami azonban nem tartalmaz semmiféle hatóanyagot.   Az illetőnek természetesen erről nincs tudomása így ezt agya valóságos gyógyszernek fogadja el.    Mivel az agy irányítja testi funkcióinkat, a placebó hatás következtébe olyan kémiai és fizikai folyamatokat indít be melyek a teljes gyógyuláshoz vezetnek.   Hazánk egyik daganatos betegségekkel foglalkozó intézményében is végeztek hasonló kísérletet.  ( Persze a beteg nem csak placebót kapott, hanem valódi gyógyszert is, hiszen az orvosi etikával ellenkezne, hogyha a beteg nem részesülne hivatalosan elfogadott kezelésben).   A megfigyelést bőrrákban szenvedőkön végezték el, akik kétféle ''gyógyszert'' kaptak.   Egy valódi kemoterápiát és egy placebó kenőcsöt.   A kenőcsről mindenkivel azt hitették el, hogy ez egy újfajta nagyon erős hatóanyaggal rendelkező, külföldi szer.   A kísérletben résztvevők kivétel nélkül mind dícsérték a krémet, és azt állították, hogy jelentősen elősegítette a gyógyulásukat, holott amit előzőleg használtak  (ugyanis a kísérlet előtt is kaptak kenőcsöt, ez azonban nem placebó volt, hanem valódi készítmény),  semmilyen hatással nem volt rájuk.

 

 

                               Modern mítoszok

 

 

     Számos modern mítosz szól ezekről a csodálatos természetfeletti gyógyulásokról, lássunk tehát néhányat.

 

 

     Az Országos Onkológiai Intézet Sebészeti Osztályának 14 szemályes kórterméhez fűződik egy ilyen legenda.   Az ott dolgozó nővérek elmondása alapján a 1o-es ágyban fekvő betegek nagy része spontán meggyógyult a rákból, mielőtt még a szükséges műtéteket elvégezték volna rajtuk.   Persze az is elképzelhető, hogy a képalkotó diagnosztikai valamint a citológiai vizsgálatoknál hibáztak és tévesen diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot.   Ezt az eshetőséget azonban kizárja az, hogy az események túl sokszor ismétlődtek meg.   Az egyik nővér elmondta, hogy a történetet ismerő betegek gyakorlatilag megpróbálják lefizetni őket, csakhogy a 1o-es ágyba fekhessenek.   Az ezotérika iránt érdeklődők a föld-sugárzással hozták kapcsolatba az eseményeket.

 

      II. János Pál pápa közbenjárásának is számos csodás gyógyulást tulajdonítanak.   A legismertebb eset talán a Parkinson kórban szenvedő Marie Simon Pierre nővéré.   Az apáca gyógyulása azonban annyi megmagyarázhatatlan történést tartalmaz, hogy a Vatikán sokáig mérlegelte azt, valóban csodáról van-e szó és ez felhasználható-e a pápa boldoggá-avatási eljárása során.   Marie Smon Pierre 2oo5 júniusában gyógyult meg (állítólag az időközben elhuny pápa imájának hatására), aki maga is ebben a betegségben szenvedett.

 

                            

 

     A chilei Juan J. Monto-nál 1998-ban diagnosztizáltak bőrrákot.  Juan kétségbeesésében nem csak a hagyományos orvosi megoldásokat próbálta ki, de a csalónak sarlatánnak kikiáltott gyógyítókat is megkereste.   Így került Jose Vargashoz, az Ajahuaszka-sámánhoz, aki-e növény  (Ajahuaszka-egyfajta hallucinogén kúszónövény) levelének főzetével itatta meg a férfit.  A főzet hatására Juan álmot látott.   Egy idegen jelent meg neki, aki egy speciális gyógyszerrel kezelte őt.   A sámán még két alkalommal itatott Juannal Ajahuaszka főzetet aki ezek után a kórházban is megvizsgáltatta magát.   Bőrrákja nyomtalanul eltűnt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                Show műsor vagy Istentisztelet?

 

 

     Ma már az egész világon ismert jelenség, hogy egy-egy keresztény szónok, esetleg önjelölt próféta nyilvános ''Istentiszteletet''  tart több ezer ember jelenlétében.   A különböző televíziós csatornák rendszeresen közvetíteni szokták a fontosabb eseményeket.   Ezen szertartások az évek során rengeteg olyan elemet is magukba olvasztottak, amellyekkel addíg csak a show-buisness világában találkoztunk.   Adott egy karizmatikus egyéniség, aki szuggesztív szónoklataival szélsőséges reakciókat vált ki a tömegből.    Adva van a tömeg amelyre hat a csoport-szuggesztió és természetesen bemutatnak csodákat is, mindezt hatalmas körítéssel, zenei aláfestés, látványos szimpadkép, közös éneklés, ez erősíti az összetartozást és a tömeg erejébe vetett hitet.

 

 

     Az előbb említettek tökéletes ellentéte a német származású amerikai Peter Popoff.   A külsőségek persze nála is ugyan azok mint másoknál, ám a szónok megjelenése teljesen hétköznapi, az utcán egész biztosan elmennénk mellette, mivel annyira jellegtelen hogy senkinek sem tűnne fel.   Karizmatikus személyiségnek sem igazán mondanám.   Hangja kifejezetten kellemetlen és amikor a szónoklat közepén érzelmi töltéssel fűszerezi szavait- hangja magasabb regiszterbe megy át, ami számomra csak artikulálatlan rikácsolásnak tűnik.   Mikor objektíven próbáltam végignézni Internetes videóit, feltűnt hogy előadói stílusa sok hasonlóságot mutat Adolf Hitlerével.   Popoff gyógyítási módszere, egyszerűen homlokon csapja az előtte álló öregasszonyt aki hanyatt esik, majd immár makk egészségesen áll ismét talpra.   Tudomásom szerint Mr. Popoff jelenleg börtönbűntetését tölti de ott sem tétlenkedik postai utánvétel szenteltvizet árul...

       

                         

                   Transzcendentális gyógyítás

 

     A nagy próféták, vallásalapítók, korunkban pedig az ismert guruk, parafenomének csodás gyógyító tevékenysége jól ismert.   A vákuumkontinuummal való intenzív kapcsolatra vezethetők vissza ezek a képességek.   Úgy tűnik hogy az erényes mérsékletre törekvő élet kedvez ezeknek a kapcsolatoknak.   Az egészséges életmód elősegíti a vákuumkontinuummal való kommunikációt is, ellenben az egészségtelen önpusztító életmód a rossz táplálkozás az élvezetek mértéktelen hajszolása gyengíti az enberi test és szellem kapcsolatát a vákuummezővel.   Lehet hogy mindenfajta betegség a megbomlott harmóniára vagyis a vákuum és az ember közötti kapcsolat megbomlására vezethető vissza.  Lehet ha jobban megértjük a vákuum a pszimező szerepét, működését, a betegségek elleni küzdelem is új távlatokat kaphat.  A psziché állapota is nagyon fontos.   A gyűlölet, a bosszúvágy érzése és a hasonló negatív emóciók megbonthatják az önmagunk és a világegyetem közti kapcsolatot tehát önmagunk és a vákuumkontinuum közti kapcsolatot.   A pozitív gondolkodás az életöröm viszont erősíti a kötődést.   Ne feledjük el, hogy a vákuumkontinuum közvetít a világon minden dolog és jelenség között, benne valósulnak meg az alapvető kölcsönhatások, mint a gravitáció, az elektromágnesesség, az erős és gyenge kölcsönhatás.  Valamint mindazon kölcsönhatások amelyek természetét még nem ismerjük.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

NEM OSSZEKEVERNI !

(Tolerancia, 2013.06.05 18:10)

Bekesseg!

"...A nagy próféták, vallásalapítók, korunkban pedig az ismert guruk, parafenomének csodás gyógyító tevékenysége jól ismert..."

Jezusrol(asz) es Mohamedrol (szasz) is tudjuk, hogy gyogyitottak kezratetellel, mikozben a Szentiras bizonyos szovegreszet 'olvastak ra' a betegre.
II. Janos Pal papa is imaval kert segitseget a fennt emlitett apacanak a gyogyulasahoz.

Nem osszekeverendo a Profetak gyogyitasanak modja a manapsag gombaszamra szaporodo csodagyogyitokevel, akik ilyen-olyan fizetos tanfolyamokon szerzett okkultista tanokbol szereztek a kepesseguket.

A Profetak istenadta kepesseggel, a mai csodadokik meg varazslassal gyogyitottak/gyogyitanak.

Ami meginkabb hangsulyos kulonbseg, hogy a Profetak nem gyogyitani jottek, hanem TANITANI, pluszba a hituk altal a gyogyitas is konnyebben ment nekik, mint orvos kortarsaiknak.

A mai guruk/csodagyogyitok vajon honnan kapjak a 'plusszt' kepessegukhoz?

Szerzo, te tudod a valaszt?

gyogyitas

(Tolerancia, 2013.05.01 18:35)

Bekesseg!

Placebo.
Akinek a gyogyulashoz pl. placebo v. gyogyszer v. vmilyen spiritualis 'gyogyito'-ra van szuksege, annak a HITe -vel van a baj. A kulso segitseg, placebo, gyogyszer, lehet segit a tuneteket enyhiteni ill. megszuntetni.
Na es? Ezzel meg van oldva? Nem, mert ha a 'beteg' nem talalta meg a betegsegeben rejlo hasznot/tanulsagot es nem volt kepes onalloan meggyogyulni, akkor a betegseg ujra es ujra bekovetkezhet, 'kiujulhat'.
Nem balesetbol szarmazo serulesre gondolok, hanem az 1x-ri ill. huzamosabb ideig tarto, vagy visszatero betegsegekre.

Lehet, furcsa, amit most leirok, NEM KELL GYOGYITANI, hagyni kell gyogyulni!
Na es mi van a kicsikkel, gyerekekkel?
Ugyanaz, a szulokon mulik, hogy beteg a gyerek v. sem. Hittel, hitre nevelik, vagy epp ettol megfosztva. A betegsegek, mind-mind a HIT (Istenhit) hianyabol fakadnak.

A beteg embernek nem arra van szuksege, hogy meggyogyitsak, csak arra, hogy idonkent 'lelket ontsenek bele', megerositsek az elni akarasat, meghallgassak a felmerulo problemait, ha van hasznos tanacs, az motivalhatja a beteget.
Akkor minek az orvos?
Tunet megallapitas, elsosegely nyujtas. Elsosorban es legfokepp.

Van meg egy nagyon fontos haszna a betegsegnek. Amellett, hogy lelkifejlodest nyujt -visszavezet az eredendoen velunkszuletett Istenhithez, s ezaltal a hit gyarapodasahoz = ongyogyitashoz- a betegseg alatt elszenvedett fajdalmak az addigi eletunk soran akarva-akaratlanul elkovetett vetkeink/hibaink/buneink szamat csokkentik.
Es ez kit erdekel?!
Mindenkit, akit erdekel, hogy mi is lesz vele a halala utan.

NE GYOGYITS, ENGEDD MEGGYOGYULNI !